Mint korábban megírtuk, december 23-án halálos gázolás történt a salgótarjáni kórház előtt. Mint kiderült, az áldozat a kórház ápolónője volt. A 22 éves ámokfutó méterekkel a munkahelye előtt ütötte el a nőt, aki a családtagjaival tartózkodott a járdán, akiknek még sikerült időben elugrani a jármű elől. Az éjszakai műszak előtt még meg akarta látogatni a kórházban fekvő apósát, ezért korábban érkezett. Az áldozat köztiszteletben állt, sokan ismerték, mivel évtizedek óta a kórház dolgozója volt: „a legönzetlenebb ember volt, akit csak ismertem, még egy hosszú műszak után is volt egy jó szava mindenkihez, és képes volt mosolyogni” – nyilatkozta a Borsnak a nő egyik ismerőse.
A sofőr kiugorva a kocsiból elmenekült, cserbenhagyta a haldoklót. Két órával az eset után már elkapták a rendőrök a férfit, akit kórházba szállítottak. A lap szerint „külön sokkot okozott a kórház személyzetének, amikor kiderült, hogy nekik kellett megvizsgálniuk a férfit”. Mint kiderült, a gázoló nem is a saját járművét vezette, hanem egy babaváró bulin volt, ahol az autó tulajdonosa tudta nélkül hajtott el, így a rendőrség jármű önkényes elvétele és segítségnyújtás elmulasztása, de egyéb bűncselekmények miatt is eljárást indított ellene.