A Budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett, a BRFK múlt évi tevékenységéről beszámoló dokumentum szerint tavaly a bűncselekmények száma 0,1 százalékkal – 62 934-ről 62 870-re – csökkent.
A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 8,3 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 15 959, míg tavaly 14 641 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban.
A Budapesten elkövetett emberölések száma a 2016-ban regisztrált 44-ről 2017-ben 34-re csökkent. Szándékos, befejezett emberölés 2016-ban 21, 2017-ben 15 esetben történt. Emberölés kísérletéből 2016-ban 18-at, tavaly 16-ot regisztráltak – olvasható a beszámolóban.
A testi sértések száma 1,3 százalékkal csökkent, 2075-ről 2048-ra. A súlyos testi sértések számában 9,1 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 1237 esetet, 2017-ben 1124-et regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma a 2016-os 6-ról 2017-ben 3-ra csökkent a fővárosban.
A beszámoló szerint kiskorú veszélyeztetése vonatkozásában 34,3 százalékos emelkedés figyelhető meg: 2016-ban 137, míg 2017-ben 184 ilyen bűncselekményt regisztráltak.
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számában 39,2 százalékos növekedés figyelhető meg: 2016-ban 120, 2017-ben 167 jogsértést jegyeztek fel Budapesten.
A vagyon elleni bűncselekmények körén belül 11,9 százalékos csökkenés figyelhető meg a lopások számának alakulásában – a betöréses lopásokat is beleértve –, 2016-ban 29 011, 2017-ben 25 552 lopást regisztráltak.
Az autólopások száma 1195-ről 998-ra, 16,5 százalékkal csökkent, a gépjárműfeltöréseké 2096-ról 1768-ra, 15,6 százalékkal.
A lopáson belül 24,5 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten, számuk a 2016-os 3967-ről 2994-re csökkent 2017-ben. A rablások számában is csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 465, 2017-ben 270 rablást regisztráltak, ami – mint írták – jelentős, 41,9 százalékos csökkenést jelent.
A beszámoló szerint az összes rendőri eljárásban regisztrált nyomozás eredményessége 2016-hoz képest 40,6-ről 48,3 százalékra emelkedett.
Budapest területén a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2,2 százalékkal, ebből a halálos kimenetelűeké 12,5, a súlyos kimenetelűeké 1,3, a könnyűeké pedig 2,3 százalékkal csökkent.
A beszámoló szerint a rendőrség átlagos reagálási ideje – ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti – 2016-ban átlagosan 14 perc, 2017-ben 12 perc 33 másodperc volt.