Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is – írja honlapján a rendőrség.
Hétfő délután járókelők találtak rá a debreceni Nagyerdőben egy holttestre. A debreceni rendőrök előbb közigazgatási eljárásként vizsgálták az esetet, de a kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy idegenkezűség történt, vagyis az 55 éves nőt meggyilkolták. Az még nem egyértelmű, hogy az erdőben ölték-e meg az áldozatot, vagy odavitték a holttestet.
K. Attilát kedden azért fogták el a járőrök, mert aznap este Debrecenben az utcán minden előzmény nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt. A 32 éves férfit súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették, és a bíróság pénteken elrendelte az előzetes letartóztatását.
A Hajdú-Bihar megyei nyomozók pénteken emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.