Felfüggesztett börtönt kapott az a nyugdíjas férfi, aki C-vitaminnal kezelt rákos betegeket, önmagát rákkutatónak kiadva. Budapesten és a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben praktizált, a betegeitől nem kért pénzt, de adományokat elfogadott – írja a Hír TV, a csatorna Riasztás című műsorának stábja ott volt az ítélethirdetésén.
A Győri Törvényszéken kameraerdő várta a kuruzslással vádolt férfit, de ő rossz egészségi állapota miatt nem jelent meg a tárgyaláson.
Mint írják, a vádirat szerint az álonkológus megtévesztette pácienseit: orvosnak adta ki magát, miközben csak állatorvos volt. Szabó Helga, a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség ügyésze közölte: a vádlott a súlyos, daganatos betegeket – az egyes tanúk szóhasználatával élve – vehemensen lebeszélte az orvostudomány által gyógymódként elfogadott kemoterápiáról és a sugárkezelésről. A hagyományos kezelések helyett nagy dózisú, intravénás C-vitamin-kúrát javasolt a hozzá fordulóknak.
Mészáros Iván védőügyvéd kiemelte, hogy ez az egyik vitamin, ami köztudomású tény, hogy nincs mellékhatása, és nem túladagolható.
A vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 6 hónapra, míg a felfüggesztés próbaidejének tartamát 3 évre emelték fel. A bíró szerint a kamudoktor akkor hibázott, amikor olyan beavatkozásokat végzett, amire csak egy szakképzett orvosnak lett volna joga. Az ítélet jogerős.