Holttestet találtak vasárnap a soroksári kerékpárúton, nem messze a négy és fél évvel ezelőtti gyilkosság helyszínétől, írja a 23.kerület.ittlakunk.hu.
A portál szerint az áldozat egy pesterzsébeti nő, aki sportruházatot viselt – csakúgy mint a 2013 szeptemberében, a helyi kerékpárút közelében megfojtott és megerőszakolt Gyurik Krisztina. Mint írják, a nő eltűnését több mint egy héttel ezelőtt jelentették be a rendőrségen – az Ittlakunk.hu emellett az ügyet jól ismerő nem hivatalos forrásokra is hivatkozik, akik szerint nem történt idegenkezűség, bár a halál okát még vizsgálják.
Akárcsak a portál, az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzet is megkereste a BRFK-t levélben: érdeklődtünk az áldozat halálának okáról, szerettük volna megtudni, hogy mikor vesztette életét és hogy a rendőrség milyen jogcímen folytat eljárást az ügyben.
Arra vonatkozóan is kérdeztük a hatóságot, hogy lehet-e bármilyen kapocs a mostani haláleset és a 2013-ban történt gyilkosság között.
Bár az áldozat kiléte nem ismert, a BRFK korábbi körözése alapján azonosíthattuk az elhunytat: a 30 éves, 160 centiméter magas, szőkésbarna hajú nő február 16-án ment el pesterzsébeti otthonából, azóta senki sem látta.
A rendőrség február 19-én adott ki fényképes körözést eltűnése miatt – ezt azóta törölték, húga pedig vasárnap jelentette be a Facebookon, hogy a nő elhunyt.
A rendőrség lapunknak elküldött válaszában hivatalosan is megerősítette: nem bűncselekmény áldozata lett a külterületen holtan talált nő. „ 2018. február 25-én 11 óra 20 perc körül Budapest XXIII. kerületében holtan találtak egy 30 éves budapesti nőt. A helyszíni szemle során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja az eset körülményeit" - írta a hatóság sajtóosztálya.