Rosszullét miatt hívták a debreceni hivatásos tűzoltókat egy Kondoroskert utcai háznál felállított fóliasátorhoz, ahol a mentők már korábban kihoztak egy embert a sátorból, de már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen meghalt – írja a Hajdú Online.
A segítségére siető hét embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállították kórházba. A tűzoltók mérései kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben, ezért a helyszínre kérték a gázszolgáltató munkatársait – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A rendőrség kora délután azt közölte, hogy egy férfi és két nő, valamint az őket ellátó négy mentős lett rosszul. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy három fóliasátornál szén-monoxid-mérgezés gyanúja merült fel. Az elhunyt egy 54 éves férfi.
A gyanú szerint a fóliasátrakba szabálytalanul vezették be a gázt azért, hogy az ott gondozott mezőgazdasági növények ne fagyjanak meg.
Az eset körülményeinek kivizsgálását szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A hatóság ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.