Engedély nélkül távozott házi őrizetéből egy 53 éves, bátonyterenyei férfi – írja honlapján a rendőrség. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság ezért eljárást folytat fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt Ponyi Gyula bátonyterenyei lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 53 éves Ponyi Gyula a házi őrizet helyéül kijelölt Bátonyterenye, Dózsa György úti lakóhelyéről 2018. január 28-án, 13 óra körül ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett rendőri intézkedések mindeddig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozó hatóság elrendelte körözését.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fényképen látható Ponyi Gyulát felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó szám valamelyikét.