Gyermekprostitúció kihasználása és kerítés bűntette miatt emeltek vádat tizenkét, büntetett előéletű, zalai személy ellen, akik 2011 és 2016 között anyagi haszonszerzés érdekében, rendszeresen szervezték környékbeli fiatal lányok külföldre, jellemzően Németországba irányuló prostitúcióját – közölte az ügyészség.
A vádirat szerint a bűnbanda fiatalkorú lányokat is megszerzett szexuális cselekmény végzésére, őket kiutaztatták külföldre – jellemzően Németországba, de jártak a katari Dohában és Malajziában is –, ahol apartmanokat vagy szállodát béreltek számukra, majd hirdetés útján közvetítették hozzájuk a kuncsaftokat, és így teremtettek lehetőséget a lányokkal való szexuális kapcsolatra.
A szerepeket egymás közt leosztó kerítők felügyelték a lányok tevékenységét, biztosították élelmezésüket és ruházkodásukat, rendszeresen begyűjtötték az általuk megkeresett bevételt, és ebből finanszírozták a külföldi prostitúciós tevékenységet, nagyobbrészt azonban azt Magyarországon felélték.
A vádirat szerint a tevékenységet irányító egyik terhelt zalai lakóhelyére költöztette a lányok egy részét, akiket a kuncsaftok megrendelésére saját maga közvetített ki, vagy a lányokat e célra terhelttársai rendelkezésére bocsátotta azzal, hogy a közvetítést ők végezzék, neki csak a bevétel egy részével kellett elszámolniuk.
A prostítúciót folytató lányok külföldön napi rendszerességgel ötszáz és ezer euró közötti – három hónapon át tartó tevékenység során mintegy huszonhétmillió forintnak megfelelő – összeget kerestek, ebből a vádlottak kitartatták magukat.
A vádlottakkal szemben börtönbüntetés kiszabását és harmincmillió forintra vagyonelkobzás elrendelését indítványozta a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.