Letöltendő börtönre ítélték az ápolónőt ittasan rugdosó férfit

Első fokon egy év nyolc hónapot kapott.

MTI
2018. 02. 20. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erősen ittas férfit vérző sérülés miatt vitték a mentők tavaly májusban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi betegellátó osztályára. A hordágyat leállították a folyosón, majd az osztályos nővér az egyik mentőápoló segítségével átvizsgálta a sérült ruházatát, hogy a holmijáról leltárt készítsen. Eközben a férfi folyamatosan káromkodott, szidalmazta a nővért, aki ezt egy idő után megelégelte, és arra kérte kollégáját, hogy hívjon rendőrt.

A nővér ezután folytatta az értékleltár felvételét, de a sérült tovább szitkozódott, káromkodott, majd háromszor fejbe rúgta a hordágy végénél álló nőt. Az időközben megérkező rendőrnek, valamint a betegszállítóknak közösen kellett lefogniuk az akkor már őrjöngő vádlottat, akinek a főorvos nyugtató injekciót adott be.

Az ápolónő nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett a homlokán.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint könnyű testi sértés miatt elítélt vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.