A magyarországi alvilág egykori ökleként számon tartott, jelenleg börtönbüntetését töltő Tanyi Györgyöt is ki fogják hallgatni tanúként annak a büntetőpernek a következő tárgyalásnapján, amelyben azzal vádolják Jakubinyi Róbertet, hogy megpróbálta megvesztegetni, illetve megfenyegette Tanyi ügyvédjét.
Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány botrányában és titkosszolgálati ügyekben is érintett Jakubinyi az ügyészség szerint tavaly februárban kereste fel Kadlót Erzsébet védőt, és arra próbálta rávenni, hogy beszélje rá házi őrizetben lévő ügyfelét, szökjön külföldre Pintér Sándor belügyminiszterre nézve terhelő iratokkal. Felvetette, hogy az ügyvédnő kereshet 20 milliót, de hozzátette, hogy akár el is ütheti egy busz – hangzott el az első tárgyaláson még novemberben.
Kadlót Erzsébet figyelmeztette védencét, hogy mit tapasztalt, és kérte, hogy amennyiben őt is megkeresik, ne cselekedjen meggondolatlanul. Tanyi az esetről tudomást szerezve feljelentést tett.
Jakubinyi Róbert tagadja a vádakat. Elismerte, hogy szóba hozta a Tanyi-ügyet, de azt mondta, minden alattomos szándék nélkül. Cáfolta, hogy a 20 milliót ezzel összefüggésben hozta volna fel, azt szerinte egy legális üzleti lehetőség kapcsán említette.
A szerdai tárgyaláson tanúként hallgatták ki Fahidi Gergely ügyvédet. Az alapítvánnyal kapcsolatos büntetőeljárásokban ő képviseli Jakubinyit, és ő ajánlotta védencének, hogy keresse meg Kadlót Erzsébetet. Úgy emlékezett, azért irányította barátjához és mentorához a férfit, mert olyan – biztosítási – ügyekben kérte a tanácsát, amelyben ő nem kompetens. A nyomozás során elmondta, úgy rémlik neki, hogy Kadlóttól később azt hallotta vissza, hogy korrekt ügyfél volt. Fahidi úgy véli,
félreértés történhetett, Jakubinyinak ugyanis szokása bizalmasan suttogva, fontoskodva beszélni olyan könnyen félreérthető dolgokról, ötletekről, amik néha már-már a fantazmagória határát súrolják.
Kadlót Erzsébet viszont biztos abban, hogy a tanúvallomásában elmondottak úgy hangzottak el, ahogy a nyomozóknak jegyzőkönyvbe mondta. Kadlót és Fahidi abban egyetértett, hogy mindkettejüknek rendkívül kínos az ügy.