Fény derült arra, mivel védekezik a valóságshow-ból ismert Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László – írja a Blikk.
Az előzetesben ülő férfi egykori ügyvédje – egyben nagybátyja – elárulta a lapnak, hogyan látta az eseményeket volt ügyfele, aki feloldotta őt a titoktartás alól.
A férfi vallomása szerint november 20-án, az eltűnése – és a rendőrség gyanúja szerint egyben halála – napján azért kereste fel a lányt, hogy bevegye őt a cégébe.
– Azért ment a lakására, mert alkalmazni akarta Fannit. A lány munkanélküli volt, és Laci fel tudott volna venni utána állami támogatást – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: amikor a gyanúsított megérkezett, „a lány alélt volt, ő pedig feltételezte, hogy valamilyen szer hatása alatt állhatott. Azt mondta neki egy közös ismerősük, hogy vigye a lányt egy megadott helyszínre egy megadott időpontra. Ekkor követte el a legnagyobb hibát, hogy nem a mentőket vagy a rendőröket hívta. Jóhiszeműen úgy gondolta, a lány sem akarná, hogy kórházba vigyék, mert akkor bajba kerülhetne ő is és az is, aki a szert Fanninak adta.”
Egykori védence azt mondta az ügyvédnek, hogy ezek után az autójába tette a magatehetetlen Fannit. – Elment a megadott helyre, átadta Fannit, majd elutazott Siófokra – magyarázta, és hozzátette, hogy nem tud többet az ügyről. Azt mondta, az sem lehetetlen, hogy Fanni még életben van, és hozzátette, hogy bízik rokonában.
Lichy József, Fanni családjának ügyvédje másként gondolja. – Ez egy életszerűtlen zagyvaság. Kapásból több ponton is lehet cáfolni az elhangzottakat, hiszen hogy jut be valaki egy másik ember lakásába, miért nem riasztja a mentőket, ha látja, hogy az illető rosszul van, és főleg, miért vállal olyan kockázatot, hogy odaadja ismeretleneknek? Nagyon szeretnénk tudni, hogyan ölték meg Fannit – jelentette ki a jogi képviselő.