Harminc éve omlott össze az angol font Soros György akciója nyomán
Az angol font esetének érdekes előzményei vannak.
Az angol font esetének érdekes előzményei vannak.

Equilor: A koronavírus második hulláma nem hoz a korábbihoz hasonló visszaesést a gazdaságban.
Több közéleti szereplő is felhívta a figyelmet Soros szerepére, sőt követelték a kitiltását is az USA-ból.

A külkereskedelem vagy a turizmus szempontjából fontos valutákhoz képest esetenként igen eltérő a mozgás.

A járvány okozta pénzpiaci bizonytalanságot kihasználva Sorosék támadásokat intéznek a forint ellen.

Követte a Fed lépését a Bank of England, és nagy mértékben, 0,75-ről 0,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. A pénzügyminiszter pedig gazdaságösztönző csomagot jelentett be.

Nyugodt év volt a devizapiacokon, néhány pozitív meglepetéssel. A nagy devizák stabilak voltak, az angol font megugrott a brexit-megegyezésre. A forint nagyokat ingadozott, de végül csak kismértékben gyengült.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.