Menczer Tamás: A Tisza Párt a baloldallal együtt is kevés + videó
Tehát tiszástól, mindenestől kikaptak volna, ezek a számok, ezek a tények, az emberek világosan döntöttek! – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Tehát tiszástól, mindenestől kikaptak volna, ezek a számok, ezek a tények, az emberek világosan döntöttek! – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Ez lett a térdsérülésből: kisebb műtét, pár nap home office – írta a főpolgármester.

A mostani megmozdulásai nagyon hasonlóak ahhoz, amivel már 2018-ban is próbálkozott.

A korábban Márki-Zay Péter kampányában is felbukkant, jelentős amerikai kapcsolatokkal rendelkező Somogyi Zoltán és Kész Zoltán állhatnak a Jobbik átnevezése mögött.

A nyolcvannyolc esztendős Gáti Karcsi bácsi nem először nevetteti meg a magyar publikumot.

Az asszisztensüket indító politikusok az elbukott választás után egyből csalást kiáltottak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.