A Grand Slam-bajnokot összevissza veri, Marozsánnal sehogy sem bír
A magyar teniszező értékes győzelmet aratott Pekingben.
A magyar teniszező értékes győzelmet aratott Pekingben.

A Grand Slam-győztes teniszező kifakadása mellett horrorsérülés is tarkította a New York-i torna nyitónapját.

A Davis-kupa selejtezőjében csapatunk kiválóan kezdett az esélyesebb Franciaország ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.