Mentőhelikopter szállt le az M1-es autópályán
Budapest felé teljesen leállt a forgalom.
Budapest felé teljesen leállt a forgalom.

Három ember meghalt, a vétkes sofőr nem sérült meg.

Infarktus okozhatta a halálát.

Késésekre, járatkimaradásokra kell számítani a forgalmas vasútvonalon.

Budapest irányába Bicske térségében baleset történt, a sérült jármű a leállósávon van.

Lopás áldozata lett egy fiatal lány a vonaton.

Kemény szavak a minisztertől.

A főpolgármester 2020-ban elhajtotta a bicskei sértetteket, akik kártérítést és vizsgálatot kértek.

Mentőövet dob a vasúttársaság.

Magánpraxisért hagyta ott a betegeit a járványhelyzetben a bicskei dr. Bourgla Ossamah háziorvos. Lépését sokan nehezményezik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az OLAF-nak is szemet szúrt szabálytalan közbeszerzések miatt az az ügyvédi iroda, amely korábban a fővárosban és Zuglóban, most pedig a XI. kerületben kap zsíros megbízásokat.

Nehezebb lesz autóval az Árpád hídon Pestről Budára közlekedni.

Ez a háborúba sodródást és a brüsszeli utasítások végrehajtását hozná magával.

A kilenc méter mély Hámori-tó nagyon népszerű, de veszélyes is.

Hamarosan érkezhetnek a francia vadászgépek.

Bruneiben is teret nyerhetnek a magyar technológiák.

Az amerikai elnök legalább egymilliárd dollárra perelné a csatornát.

Kocsis Máté szerint „ott vannak abban a 200 ezerben, akinek az adatait nem voltak képesek megvédeni” Magyar Péterék.

"It was fantastic to meet you on Saturday in Gyor," PM Orban posted.

„Végre volt ok énekelni a Nélküledet! Szoboszlai suttyó paraszt, mindenért Orbán Viktor a hibás” – tobzódnak a kárörömben a tiszások, miután a magyar válogatott elbukta a foci vb-selejtezőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.