Sokan abbahagyják az online vásárlást, ha bonyolult
Kimondottan népszerűek a kuponos utazások, szolgáltatások.
Kimondottan népszerűek a kuponos utazások, szolgáltatások.

Egyre többen ismerték fel, hogy a minket körülvevő tárgyak nem feltétlenül boldogítanak hosszú távon, míg a közös emlékek velünk maradnak, és erősítik emberi kapcsolatainkat.

A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a lakosság nagy része hagyományosan utazásra adja a fejét a jövő héten – ráadásul az iskolákban tanítási szünet is lesz.

Az iskolai szünidő tíz hete alatt a nagyszülőkre több mint két hét, az ottalvós táborokra egy hét, a napközis táborokra pedig egy-két hét jut a legtöbb magyar családnál.

Kevésbé a tárgyak, mint inkább az élmények iránt érdeklődnek a magyar fogyasztók, ha kedvezményes vásárlási lehetőséggel találkoznak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.