A Hableányt elsüllyesztő kapitány üzent a fiának
Előkészítő ülést tart szerdán a bíróság a Jurij Csaplinszkij ellen indult büntetőperben; a 64 éves ukrán hajóskapitánynak a tavaly májusi dunai hajókatasztrófa miatt kell felelnie.
Előkészítő ülést tart szerdán a bíróság a Jurij Csaplinszkij ellen indult büntetőperben; a 64 éves ukrán hajóskapitánynak a tavaly májusi dunai hajókatasztrófa miatt kell felelnie.

Három napra tervezett előkészítő üléssel kezdődik meg ma a Fővárosi Törvényszéken az a költségvetési csalás miatt induló büntetőper, amely Simonka György és társai ellen indult.
A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt, egy kisebb egységet irányított, és 2015-ben részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben.

Eddig kétszer felmentették, egyszer elítélték Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezérigazgatóját és társait, legutóbb ráadásul Kocsis öt év letöltendő szabadságvesztést kapott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas tömeg várja mindenütt a magyar miniszterelnököt.

A nemzeti petíció bizonyítja, hogy a kormány nem a magyarok feje fölött dönt.

A Tisza Párt elnökének politikai pályája egy gyors felemelkedés után eljelentéktelenedésbe torkollhat, miközben jelentős magánvagyon halmozódott fel körülötte.

A rendőrség nyomoz.

Január végén az Európai Bizottság vizsgálatot indított az X anyavállalata, az xAI ellen is.

Csütörtökön háromoldalú béketárgyalás lesz Abu-Dzabiban.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.

Véres testvérgyilkosságok és a hárem hatalma.

Igazi erődemonstráció lehet a nemzeti petíció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.