Május 26-án mondanak ítéletet Fekete-Győr Andrásék felett
Május 26-án hirdetnek ítéletet Fekete-Győrék ellen, akiknek hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelniük.
Május 26-án hirdetnek ítéletet Fekete-Győrék ellen, akiknek hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelniük.

A bukott momentumos vezért és volt párttársát azért számoltatja el a bíróság, mert 2018-ban pirotechnikai eszközökkel támadtak rendőrökre az egyik Kossuth téri tüntetésen.

Dezső Andrást korábban rágalmazás miatt ítélte el az elsőfokú bíróság, a másodfokú bírói tanács azonban ezt megváltoztatta.

A büntetőperben a védelem szakértője már-már a Hableány személyzetét teszi felelőssé a történtekért.

A színésznek nem is kellett volna használnia a fegyvert, amivel a halálos baleset bekövetkezett.

Felrúghatta a védekezési taktikát csütörtökön Jurij Csaplinszkij, miután hozzászólásra jelentkezett az egyik tanú után.

A katasztrófa ügyében kezdeményezett több mint ötmilliárd forintos kártérítési per kimenetele bizonytalan.

Kis kényszerszünet után áprilisban folytatódik a gyurcsányista ügyvéd, Czeglédy Csaba pere. Cikkünkben Czeglédy két fontos emberét mutatjuk be.

A sértett meghallgatásával folytatódott Dezső András, az Index.hu korábbi újságírójának büntetőpere.

A 2016-ban kezdődött elsőfokú eljárás során sem sikerült kideríteni a százmilliók eredetét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.