Őrizetben a csaló, aki szájmaszkokkal üzletelt
Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Sokan fognak gyanút, ha egy közműszolgáltató képviseletében meglepetésszerűen, egyenruha és igazolvány nélkül próbálnak bejutni a lakásukba.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy magát legtöbbször Tóth Ferencnek vagy Tóth Dénesnek nevező férfi 2019 májusa óta telefonon keres meg embereket, magát fővárosi törvényszéki végrehajtónak kiadva.
Vádat emeltek azzal a harmincöt éves brit férfival szemben, aki társaival hat éve Szegeden nemzetközi hívásokat bonyolított megtévesztett magánszemélyek telefonjairól, több millió forintos kárt okozva – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes
Csaló volt a férfi, aki magát egy nyolc éve eltűnt fiúnak hazudta.
Kilencvenkét éves korában kórházban meghalt a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizella – írta csütörtöki lapszámában a Magyar Hírlap.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sorra jelentik be a kerületi vezetők, hogy átvennék a fővárosi közterületek fenntartását.

Eddig főként közönyt és elfordulást váltottak ki a Tisza roma szavazókat célzó megmozdulásai.

Cserébe nem túl kellemetlen, ami jön.

A Tisza-szigetek fele nem működik Baranya vármegyében

Sorra buknak ki a csontvázak a szekrényből.

A brüsszeli lépés ellentétes Magyarország érdekeivel.

Federica Mogherini is lemondott posztjáról.

We expect the Ukrainians to stop the attacks.

Több mint ötven hangoskönyvet és a Jókai Mór A jövő század regénye című könyve alapján készült harmincrészes rádiójátékot tesz közzé ingyenesen a téli ünnepek alkalmából a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Jókai 200 emlékév részeként.

A vékonyabbat aláírta a miniszterelnök, a vastagabbat a Tisza Párt tervezi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.