A baloldalon soha semminek nincs következménye!

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
A baloldalon soha semminek nincs következménye!
Miután Karácsony Gergely számára is kiderült – feltéve, hogy a főpolgármester valóban a sajtóból tudta meg Szabó Roland kétes múltját –, hogy
egy olyan embert szánt a Fővárosi Állat- és Növénykert élére, aki ellen üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség,
megint a szokásos színjáték következett – jelentette ki lapunknak Láng Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője arra reagált, hogy a Privátkopó.hu tegnapi beszámolója szerint Szabó Rolandot több alkalommal is elkövetett csalással vádolják. Néhány órával azt követően, hogy a hír napvilágot látott, a Főpolgármesteri Hivatal közleményt adott ki arról, hogy Szabó Roland „visszavonta a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói pozíciójára korábban beadott pályázatát”. Erre tekintettel pedig Karácsony Gergely visszavonta Szabó főigazgatói kinevezéséről szóló határozatát, s utóbbi továbbra is főigazgató-helyettesként dolgozik a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Minderről Láng Zsolt úgy fogalmazott, hogy
„egy délután alatt, szép csendben visszavonták Szabó igazgatói megbízását, de továbbra is igazgatóhelyettesként rejtegetik az állatkert vezetésében”.
A Privátkopó.hu egyebek mellett azt derítette ki, hogy
Szabó Roland korábbi munkáltatóját is megkárosíthatta.
Ugyanis a Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft.-nél – ahol 2017. január 1. és 2019. október 31. között a cég ügyvezetői tisztségét töltötte be – olyan valótlan gazdasági eseményekről szóló számlákat fogadott be és intézkedett azok kifizetéséről, amelyek fiktív voltáról tudomása volt, sőt, egy részüket ő maga állíthatta ki. A vállalat később feljelentést tett Szabó ellen. Szabó Rolandot március elején nevezte ki a főpolgármester az állatkert megbízott főigazgatójának, és jövő januártól öt évig láthatta volna ezt a tisztséget teljes jogkörben.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.