Mi van a Szász-ügy mögött – Csókay András elmondja
A polgárjogi vita mellett büntetőjogi eljárás is indult egy vélhetően bangladesi keltezésű állampolgári feljelentés kapcsán.
A polgárjogi vita mellett büntetőjogi eljárás is indult egy vélhetően bangladesi keltezésű állampolgári feljelentés kapcsán.

POR alatt PARÁZS címmel látott napvilágot Csinta Samu interjúkötete.

A fegyvernyugvás időtartama bármeddig húzódhat, amíg egyik vagy másik fél meg nem sérti a megállapodást.

Csókay András professzor és kollégái mesélnek a több mint két éve tartó műtétsorozat nehézségeiről.

Az idegsebész szerint ezért fontos, hogy a gyökerénél tudjuk kezelni a félelmünket, a lelkünk legmélyén, ahová csak az ember maga és Isten lát.

Ami pedig az egyes politika eszmék önhittségét illeti, Csókay András hangsúlyozta: Amikor az ember önmagát helyezi bele Isten szerepébe, akkor történnek a legnagyobb problémák.
Kövér László így méltatta az idegsebészt: mély hite, emberi alázata és szakmai teljesítménye arra a polgári erényre emlékeztet mindannyiunkat, hogy a jól végzett munka imádság.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjazottat méltatva úgy fogalmazott: Csókay András orvosi hitvallása, hogy az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít.

Az idei díjkiosztón Csókay András idegsebész és csapata vihette haza a közönségdíjat, ők tavaly nyáron 33 órás műtéttel választottak szét egy fejüknél összenőtt hároméves bangladesi sziámi ikerpárt.

Vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Szent Margit Kórházban történtek miatt, miután Imreh Domonkos főorvos elbocsátását követően további hét sebész orvos távozott az intézményből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.