Tűzszünet advent idején

A fegyvernyugvás időtartama bármeddig húzódhat, amíg egyik vagy másik fél meg nem sérti a megállapodást.

Fotó: Éberling András

Katonai értelemben a tűzszünet olyan esemény, amely a „hadiállapot fenntartása mellett a hadműveletek bizonyos időre történő félbeszakítását jelenti”. A fegyvernyugvás időtartama bármeddig húzódhat, amíg egyik vagy másik fél meg nem sérti a megállapodást.

Napjaink politikai küzdelmeiben a vérre menő ütközetek sem ritkák, vagyis szinte háborús viszonyok uralkodnak, amikor egy-egy stratégiai kérdésben az ellentétes oldalon lévő politikai erők nem képesek egyezségre jutni. Egyébként is tartja magát a mondás, hogy a „háború nem más, mint a diplomácia folytatása más eszközökkel”. Ebből következően a politikai harcban is létezik tűzszünet. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a típusú háború nem megnyerhető, hiszen politika szereplői folyamatosan gerjesztik a nézetkülönbségeket.

A politika világában egy-egy ütközet sikere egyenértékű a klasszikus háborúk ­stratégiai győzelmével. Így történt ez az Európai Unió napokban lezajlott költségvetési vitájában, amikor is a közösség akarata győzött a háttérhatalom érdekeivel szemben. Ezek a győzelmek általában és rövid távon automatikusan tűzszünetet is generálnak, hisz a veszteseknek időre van szükségük, amíg az újabb obstrukció­ra fel tudnak készülni, miközben a győztes joggal hiheti, hogy diadala tanulságul szolgál nemcsak a politikai elit, hanem a társadalom egésze számára.

Van azonban olyan élethelyzet, amikor nem katonák vagy a politika szereplői kerülnek hadi helyzetbe, hanem bármilyen oknál fogva olyanok lesznek célpontok, akik egyébként hétköznapi emberként élik az életüket. Persze normákat és erkölcsi szabályokat hordozó társadalmakban létezik a védettség kategóriája. Idetartoznak mindazok, akik nem politikai közszereplők, hanem a nemzetet alkotó emberek többsége. Mindenkit védelem illet a nemtelen támadásokkal szemben mindaddig, amíg önmaguk nem szolgáltatnak rá okot, például azzal, hogy megsértik a törvényeket vagy a társadalmi elvárások írott és íratlan szabályait. Ha ilyen körülmény nem merül fel, támadhatatlanok kell, hogy maradjanak, és nem lehetnek senki célpontjai, pláne nem politikai háttérérdektől vezérelve.

A modern technika adta lehetőségek világában azonban azt tapasztaljuk, hogy ismert – de nem politikai – arcok váltak és válnak aljas vádak és nyerészkedésre alkalmas akciók kárvallottjaivá. Főként a médiában szakértőként megjelenő embereket használják fel, járatják le igaztalan állításokkal. A nevüket felhasználva reklámoznak különböző árucikkeket a haszon reményében, miközben általuk soha ki nem mondott állításokat adnak a szájukba. A névsorban olyanokat találunk, mint Müller Cecília tiszti főorvos, a koronavírus elleni védekezés egyik élharcosa, aki azért került a célkeresztbe, mert – hitének ­megfelelően – a sajtótájékoztatón látható volt a nyakában hordott kereszt. Vagy döbbenetes módon visszaélnek Csókay András idegsebész nevével, amikor neki tulajdonított mondatokkal reklámoznak hatástalan gyógyszereket. Ráadásul keresztényi meggyőződése is irritálja támadóit. Szakács Árpád a Kárpátia Stúdió Kiadó tulajdonosa, és az a „bűne”, amiatt támadják, hogy a másutt meg nem jelentetett – persze jobboldali értékeket valló – könyvek kiadását segíti elő. De a média képviselői közül Földi-Kovács Andreát is permanensen próbálják lejáratni, különösen az általa szerkesztett és vezetett Credo című műsor egyértelmű hitvallása miatt. Olyan kijelentésekkel azonosítanak a felsoroltakon kívül még sok más, tisztességes embert, amelyeket ők sohasem mondtak. Konzekvensen tetten érhető, hogy olyanok kerülnek célkeresztbe, akik a hagyományos nemzeti lét értékei mellett foglalnak állást, ha kell, harcolnak is értük.

Aki közszereplő, vagyis élete egy része a nyilvánosság előtt játszódik, annak viselnie kell a támadásokat, kritikákat. Nem vitatható, hogy ebben van igazság, de csak akkor, ha az ellenük folyó lejáratási kísérleteknek van valóságtartalma is. És csak akkor érdemel minősítést az őket ért kritika – vádaskodás –, ha annak terjesztője maga is megmutatkozik, saját arcával vállalva állításait. De jelenleg erről szó sincs. A sunyi, gyáva hitelrontók az anonimitás leplébe burkolózva ontják a hazugságaikat. A technika segítségével próbálják eltüntetni a hozzájuk vezető nyomokat. S ha ez sikerül, mitől is kellene tartaniuk? Saját maguk állította védelmük lényege a vérlázító, hazug életük minimális erkölcsiségének hiánya.

Vannak köztük a politikai élet képviselői­ből jó néhányan, mert az mindegy is, hogy saját kézzel vagy más segítségével élnek vissza az általuk kiválasztott célszemélyek védtelenségével és a közvélemény hiszékenységével. A feleségemet ért támadás miatt úgy döntöttem, nem várom meg, hogy az illetékeseknek sikerül-e a bujkálók kézre kerítése. A példastatuá­lás okán is fontos felkutatni az elvtelen támadások elkövetőit. Viszont kénytelen vagyok tűzszünettel kezdeni, hisz az advent méltóságát nem sértheti csata és ütközet. Az ókori Görögországban zajló olimpiai játékok idején is a földre kerültek a fegyverek. Csak remélni lehet, ellenségeink is hasonlóan gondolják, és legalább erre a néhány hétre szögre akasztják vitriolos természetüket.

Az ünnepet követően azonban leporolom mostanáig pihentetett operatív ismereteimet, hogy láthatóvá váljanak a felbujtók és bérenceik. Az igaz emberek nem lehetnek a magukból kivetkőzött gazemberek célpontjai, bármi is az ellenség motivációja. Szinte biztos, hogy leggyakrabban politikai érdek jelenik meg eme támadások hátterében. Ha így van, a háború legálissá válik, és csatát kell nyerni a szabályokat félresöprőkkel szemben. Mert el kell kerülnünk, hogy a ma még élhető világunk olyanná váljon, mint a Kárpátia Stúdió Kiadó gondozásában a napokban megjelent Gerilla című könyv második kötetében –Barbárok ideje – olvasható életképek.Mi, a normalitást védők ismerjük a játékszabályokat, sőt olyanokat is, amelyekre ellenfeleink még csak nem is gondolnak, viszont megtapasztalhatnak.

A szerző titkosszolgálati szakértő