Új csörte robbant ki a nemzetközi porondon, Kína és Kanada ugrott egymásnak
„Ezután is mindent megteszünk, hogy megóvjuk a kanadaiakat az idegen beavatkozásoktól” – fogalmazott az ügyben Justin Trudeau.
„Ezután is mindent megteszünk, hogy megóvjuk a kanadaiakat az idegen beavatkozásoktól” – fogalmazott az ügyben Justin Trudeau.

Száz évvel ezelőtt született a független Azerbajdzsán első elnöke, aki új alapokra helyzete Baku szerepét a kőolajtermelésben.

Pakisztánnal tárgyalt az ország kinevezett külügyminisztere.

Nem oda, ahova gondolja.

Már most is csökkentett szintű a képviselet Németországban és Oroszországban.

A Foreign Policy szerzője szerint Washington nem ismerte fel, hogy Moszkva egzisztenciális fenyegetésként tekint az ukrajnai folyamatokra.

Az Európai Bizottság egy ENSZ határozatra hivatkozik, mely a nagykövetségek Jeruzsálemből való kivonására szólított fel.

„A Biden-adminisztáció démonizál, ha nem tetszik neki más kormányok politikája” – mondta lapunknak a Heritage Foundation alelnöke.

A román diplomácia méretes kudarcba szaladt bele a múlt év végén a schengeni tagság elutasításával.

David Pressman azt állítja, a személye elleni támadásokat az Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya által irányított sajtó intézi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.

A magyar labdarúgó-válogatott gólfelelőse örül, de izgult is Jerevánban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.