A spanyol Néppárt (PP) elnöke személyesen találkozik kedden a venezuelai ellenzék vezetőjével. Az alsóházba szervezett találkozó célja, hogy Alberto Núnez Feijóo négyszemközt is a dél-amerikai ország elnökeként ismerje el Edmundo Gonzálezt, valamint támogatásáról biztosítsa a politikai foglyok szabadon bocsátásáért folytatott küzdelmében. Emellett megvédi majd a Nicolás Maduro elleni vádemelési javaslatot is, amelyet a Nemzetközi Büntetőbírósághoz terveznek benyújtani.
Feijóo és González találkozójára akkor kerül sor, amikor Spanyolország és Venezuela között egyre kiélezettebb a helyzet. A Maduro-rezsim először azt nehezményezte, hogy Madrid befogadta az ellenzéki vezetőt, miután politikai menedékjogot kért azért, mert hazájában le akarták tartóztatni. A spanyol kongresszus pár nappal később súlyosbította a konfliktust, miután a Néppárt javaslatára Venezuela törvényes elnökeként ismerték el Gonzálezt. És bár a baloldal a kezdeményezés ellen voksolt, másnap Pedro Sánchez miniszterelnök a kormánypalotában fogadta a politikust és ő is biztosította arról, hogy Spanyolország segíteni fog abban a harcban, amit a demokráciáért és az emberi jogokért folytat hazájában. A venezuelai parlament elnöke a történtek miatt azt javasolta a Maduro-kormánynak, hogy szakítson meg minden diplomáciai és gazdasági kapcsolatot Spanyolországgal.
Ezt követően hétvégén tovább eszkalálódott a krízis a két ország között, miután letartóztattak két spanyol állampolgárt Venezuelában. A dél-amerikai ország kormánya azt állítja, hogy mindketten kapcsolatban állnak a spanyol Nemzeti Hírszerző Központtal (CNI), és az Egyesült Államokkal együttműködve különböző terrorakciókat akartak végrehajtani, amelyeknek része lett volna Nicolás Maduro meggyilkolása is. A spanyol külügyminiszter vasárnap délután cáfolta ezeket az állításokat.
Feijóo és González találkozója ugyanarra a napra esik, amikor az Európai Parlament megvitatja a július 28-i venezuelai választások eredményének elismerésére vonatkozó kezdeményezést. A konzervatív pártvezér ezt követően egy másik indítványt terjeszt a spanyol felsőház elé, ahol abszolút többsége van, amelynek az a célja, hogy még inkább sürgesse a baloldali kormányt González venezuelai elnökként való elismerése terén.