Magyarország nyugati ország, társadalmában, kultúrájában, történelmében, a keresztény magyar állam létrejötte, Szent István óta. Ez nem kérdés. Az viszont az, hogy ennek pontosan mit kell jelentenie a magyar külpolitika alakításakor a mai nagyon bizonytalan időkben. Hogyan érdemes viszonyulni Washingtonhoz, Berlinhez vagy éppen Párizshoz? Hogyan érdemes kapcsolatainkat kezelni Pekinggel, Újdelhivel vagy éppen Moszkvával? Az is nagy kérdés, hogyan viszonyuljunk az Európai Unió jövőjéhez? Az nem lehet vita tárgya, hogy az európai uniós tagság alapvető, de magyar érdek-e a további politikai integráció? Mennyit lehet még feladni szuverenitásunkból anélkül, hogy teljesen kiszolgáltatnánk magunkat?
A sajnálatos helyzet az, hogy alig van közös nevező a fenti fontos kérdésekben. Még a mai globális bizonytalanság legfőbb okában is eltérnek a vélemények. Pedig itt számszerűsíthető tényekről van szó. Két önhiba, a két rettenetes világháború, és a harmadik világ természetes felemelkedése miatt a világot már nem a Nyugat dominálja, sőt súlya folyamatosan zsugorodik. Ezt minden fontosabb adatsor alátámasztja: a csökkenő gazdasági súly, az elillanó katonai előny, a nagyon rossz demográfia.
Nincs közös nevező a migráció kérdésében sem. Pedig mindenki számára látható, aki látni akarja: nem működik a nyugati modell, nincs beilleszkedés, nem a Közel-Keletből lesz Európa, hanem egyre inkább Európából a Közel-Kelet. Ezt ott már látják, Németországban, Svédországban, Olaszországban, Hollandiában, Franciaországban – ami itt sokaknak még propaganda. A jelen trendek maradása esetén Svédország 2100-ra több mint 13 milliós ország lesz, de ennek a számnak jó, ha fele svéd származású. Egy kisebbség hogyan integrálja a többséget? A Nyugat aktuális irányában egyre többen nem hisznek már Nyugaton sem, ezt jelzi szinte minden választás. Lehet felháborodni, de mi a jelenség oka? Marine Le Pen győzelme nem valami anomália, hanem a nagyon mély elégedetlenség jele nem csak a francia, hanem a teljes nyugati uralkodó elittel, a politikájukkal, a narratíváikkal szemben. A franciák jelentős része tart a polgárháborútól, a belső meghasonlástól, ez nem csak Macron elnök választás előtti riogatása volt. Tartanak attól, hogy lassan nem ismernek rá az országukra.
Németországban politikai földrengés jön politikai földrengés után. Olaf Scholz a bűnelkövető migránsok deportálásának felgyorsításáról beszél, még akkor is, ha Szíriából vagy Afganisztánból jöttek. Ezt egy német szociáldemokrata kancellár mondja? Nos, kinek volt igaza 2015-ben?
Európa ipari centrumának gazdasága szenved, a németek olyan büszkeségei küszködnek, mint a Volkswagen vagy a BASF. Szembesül Magyarországon minden politikai oldal azzal, hogy mi ennek az oka? Mert kint megmondják: az erőltetett zöldpolitika, a magas energiaárak, és a rossz migrációs és szociális politika.
