
Még „nem halott” a 2015-ben Bécsben megkötött nemzetközi megállapodás az iráni atomprogramról – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter szerdán egy Újdelhiben rendezett biztonsági konferencián, hozzátéve, nem biztos abban, hogy egy új eg
Az előválasztásokkal hamarosan élesbe forduló amerikai kampányt is tematizálja, hogy az Egyesült Államokban csaknem két hét múltán is vitatkoznak Kászem Szolejmani iráni tábornok megöletésén.
Mozgalmasnak ígérkezik az idei év az Európai Unió és Kína kapcsolatában, várhatóan ugyanis a két nagyhatalom több közös ügyben döntést hoz majd.
Donald Trump amerikai elnök napközben a Twitteren támogatásáról biztosította a tüntetőket, és figyelmeztetést küldött az iráni kormányzatnak.
Az Egyesült Államok és Irán egyelőre iraki földön zajló konfliktusa utat tört magának az amerikai választási csatározásokba is.
A jelentős demokratapárti kötődéssel bíró Hollywoodnak nem volt más választása, azonnal be kellett vetnie a nagyágyúkat.
Az amerikai elnök felvetette a NATO főtitkárának a szervezet közel-keleti kibővítésének tervét. Ezt maga Donald Trump elnök közölte csütörtökön újságírókkal, hozzátéve, hogy új nevet is javasolt a katonai szövetségnek.
Az Irán elleni új szankciókat már jóváhagytam, és azonnali hatállyal érvénybe lépnek – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 560,97 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 45 493,15 ponton zárt csütörtökön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.