Az amerikai szenátus megszavazta a vezérkari főnökök bizottságának leendő vezetőjét
Az amerikai szenátus csütörtökön megválasztotta a vezérkari főnökök egyesített bizottságának leendő vezetőjét, Mark Milley tábornokot.
Az amerikai szenátus csütörtökön megválasztotta a vezérkari főnökök egyesített bizottságának leendő vezetőjét, Mark Milley tábornokot.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) számára titkos információkat gyűjtő 17 iráni állampolgár közül egyesek korábban a teheráni védelmi minisztérium alkalmazottai voltak – közölte az iráni igazságügyi szervek szóvivője csütörtökön.
Trump korábban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy szurkol Johnsonnak. A minap például úgy fogalmazott: Johnson majd rendbe teszi azt a „katasztrófát”, amelyet May okozott.
Nehezen fogja föl a baloldal, hogy végzetesen ártott önmagának, amikor nem szavazta meg Ursula von der Leyen európai bizottsági (EB) elnökségét Strasbourgban.

Az amerikai elnök szerint bocsánatot kell kérnie az Egyesült Államoktól és Izraeltől annak a négy demokrata képviselőnőnek, akit ő az elmúlt napokban többször bírált, mert kifogásolták kormánya és Izrael politikáját.
Lelőttek egy iráni drónt, amely megközelített egy amerikai hadihajót – jelentette be Donald Trump. Az iráni vezetés ugyanakkor jelezte: az amerikaiak valószínűleg tévedésből saját drónjukat lőhették le.

Leszavazta az amerikai képviselőház a Donald Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását javasoló beadványt szerda este.

A Boxer nevű amerikai hadihajó lelőtt a Hormuzi-szorosban egy iráni drónt, amely 900 méterre megközelítve veszélyeztette a hajót és legénységét – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.