A Jobbik Hajnala
Nehéz megmondani, hogy ez a Jakab–Hajnal-együttműködés melyikükre nézve cikibb.
Nehéz megmondani, hogy ez a Jakab–Hajnal-együttműködés melyikükre nézve cikibb.
Ha magyargyűlöletről van szó, tökéletes az összhang a két médiaszemélyiség között.
Több mint beszédes, hogy nem is igen próbálják cáfolni a baloldali liberális pártok és sajtóorgánumok, hogy gyűlölik a keresztény-nemzeti polgári jobboldalt, amiről Orbán Viktor beszélt Tusnádfürdőn.
A főpolgármester szerint az MSZP-Párbeszéd közös jelöltjének a zuglói parkolási ügyben folytatott viselkedése még a kerületi vezetői alkalmasságát is megkérdőjelezi.
A kérdés igazából az volt, hogy az európai parlamenti választások kampánya előtt a Néppárt megadja-e a rivális pártoknak azt az ajándékot, hogy önmaga felszeletelésébe kezd.
Az ellenzék és sajtója ugyan puhának tartja Orbán Viktor március 15-i beszédét, pedig valójában korszakalkotó gondolatok hangzottak el és kemény üzenetet küldött a miniszterelnök – hangzott el az ECHO TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában. Stefka Is
Van abban törvényszerűség, hogy a szélsőségek erősítik egymást, ha van szélsőséges iszlamizmus akkor előbb, vagy utóbb a szélsőségesség megjelenik a másik oldalon is. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő az ECHO TV Napi aktuális című műsorának hétfői a
Miközben a májusi választások egyik legfontosabb kérdése a terrorizmus elleni harc, a hollandiai Utrechtben hétfőn több helyen is lövöldözés volt. A feltételezett terrortámadásban legalább 3 ember meghalt és kilencen megsebesültek. Egy gyanúsított egy tör
10-15 évre lenne szükség ahhoz, hogy kiépüljön az az infrastruktúra, ami által le lehetne vinni a föld alá a szentendrei HÉV-et. Erről Bús Balázs óbudai polgármester beszélt az ECHO TV jó reggelt! című műsorának keddi adásában.
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a nemzeti szuverenitást egyedül a kormány és a kormánypártok képviselik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.