Földi László: „Kiképzőtisztek” irányították az SZFE hallgatóit
Már hónapokkal a tüntetések előtt készültek az egyetemfoglalásra.
Már hónapokkal a tüntetések előtt készültek az egyetemfoglalásra.
Kosz, mocsok, rendetlenség, szanaszét heverő matracok és sátrak az elfoglalt egyetem épületében.
Az egyetem hallgatói „Őrséget” állítottak, a kapun csak „az egyetem polgárai” léphetnek be.
Felfüggesztené a jogállamot Gyurcsány jogszociológusa, Fleck Zoltán, az ELTE ÁJK egyetemi tanára.
A művész szerint tisztességesebb lett volna azt mondani, hogy „kérem, meg akarjuk dönteni a kormányt”.
Négynapos tábort szervezett az SZFE, ahol megtanították a diákoknak, hogyan kell elfoglalni egy egyetemet.
Miért nem ültek le tárgyalni, miért nem mentek el a diákok képviselői a minisztériumi találkozóra?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.