Nem hagyták végigmondani a kárpátaljai magyarok felszólalását
Az EPP ifjúsági szervezete Kijevben ülésezett, és szomorú példát mutatott arról, hogy a nyugat-európai országokat mennyire érdekli a határon túli magyarok sorsa.
Az EPP ifjúsági szervezete Kijevben ülésezett, és szomorú példát mutatott arról, hogy a nyugat-európai országokat mennyire érdekli a határon túli magyarok sorsa.
429:225 arányban, 19 tartózkodó szavazat mellett fogadták el a határozatot. A Fidesz-KDNP delegációja is támogatta a javaslatot.
Biztos vagyok benne, hogy az Európai Néppárt (EPP) egyetlen tagpártot sem fog kizárni soraiból, különösen nem a Fideszt – mondta Milan Zver, a Szlovén Demokrata Párt európai parlamenti képviselője.
A kongresszus újraválasztotta az EPP főtitkárának a spanyol Antonio López-Istúrizt, és a néppárt eddigi kincstárnoka, a német Christian Schmidt is megőrizte tisztségét.
Politikai hadjárat és nem szakmai vita folyt Várhelyi Olivér meghallgatásán az Európai Parlamentben – mondta a lapunknak adott interjúban Hidvéghi Balázs.
Furcsa szövetségről, az Európai Néppárt és az olasz Liga lehetséges együttműködéséről cikkeztek. A Salvinivel való összefogást Orbán Viktor az európai parlamenti választások előtt sürgette.
A találkozón szóba került a balkáni ország EU-csatlakozásának folyamata és az Európai Unió előtt álló legfontosabb kérdések is.
A tagállami állam- és kormányfők ma reggel folytatják a tárgyalásokat az uniós csúcspozíciók ügyében, miután vasárnap este harmadszori nekifutásra sem sikerült megegyezniük.
Megérkezett Merkel, aki a német szocdemekkel együtt a legnagyobbat bukta a választásokon, és beállt Timmermans mögé. És ezt elnevezték kompromisszumos megoldásnak.
Az Európai Néppártban (EPP) senki nem támogatta a szocialista Frans Timmermans európai bizottsági elnöki jelölését – értesült az MTI az EPP hétfői frakcióülésén történtekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kockázatos hatásai lehetnek az áttérésnek az új időszámításra.
A politikusnak vélhetően ez volt az utolsó nagy ívű felszólalása.
Fokozott üzemmódba kapcsolta a hergelést a pártelnök a háborús menet előtt.
Ki lehet az áruló? – tette fel a kérdést Kocsis Máté.
Magyarország kijelentette, hogy biztosítja Putyin számára a lehetőséget, hogy beutazzon az országba a csúcstalálkozóra.
A békemenetről egyenesen az uniós csúcsra utazik a kormányfő.
Drón - és rakétagyárak semmisültek meg.
Ronaldo nagy álma, hogy szeretne egyszerre pályán lenni a fiával a portugál válogatottban.
Érdekesség, hogy Ippolito korábban már a fiatal Al Pacinót is életre keltette.
A súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Z. Zsolt cégcsoportján keresztül hosszú évek alatt összefonódott ellenzéki kerületekkel és politikusokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.