A néppárt leszavazta Merkelt – Orbán Viktor levele is számított
Az Európai Néppárt (EPP) szembement Angela Merkellel, nem választották meg Soros emberét, Frans Timmermanst, akin keresztül a Soros NGO-kat támogatták volna.
Az Európai Néppárt (EPP) szembement Angela Merkellel, nem választották meg Soros emberét, Frans Timmermanst, akin keresztül a Soros NGO-kat támogatták volna.
A Die Welt rámutatott, hogy nemcsak az EP-ben, hanem az Európai Tanácsban is „blokkolják” egymást a néppárt csúcsjelöltje mellett kardoskodó és a Weber vezette bizottság gondolatát elutasító erők.
Nincs elég támogatottsága Manfred Webernek sem az európai uniós tagállamok vezetői, sem az Európai Parlament frakciói között ahhoz, hogy az Európai Bizottság következő elnöke legyen.
Az Európai Néppárt megegyezett az új liberális, Újítsuk meg Európát nevű párttal, hogy támogassák Manfred Webert az Európai Bizottság (EB) elnökjelöltjeként – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.
A Fidesz és az EPP még márciusban állapodott meg abban, hogy összesen kettő, három-három tagból álló tárgyalódelegáció segítségével próbálják rendezni a vitás kérdéseket.
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnöki mandátuma november elsejével lejár, így a hamarosan leköszönő politikus már szabadabban beszél interjúkban, mint korábban.
Orbánfóbiásra sikeredett gondolatsor.
Az Európai Néppárt „se hús, se hal, balfelé mozduló politikája” gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát „jobboldalra kellene vinni” – mondta Hidvéghi Balázs.
Mindenki mást olvas ki abból, hogy a Fidesz is megszavazta Manfred Webert Néppárti frakcióvezetőnek, ugyanakkor bizottsági elnöknek továbbra sem őt látnák szívesen. Erről, valamint Néppárt és a Fidesz kapcsolatáról is szó volt a HírTV, Csörte című műsoráb
A Fidesz elfogadja Webert az EPP képviselőcsoportja vezetőjeként, de nem támogatják a bajor politikus európai bizottsági elnöki ambícióit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kockázatos hatásai lehetnek az áttérésnek az új időszámításra.
A politikusnak vélhetően ez volt az utolsó nagy ívű felszólalása.
Fokozott üzemmódba kapcsolta a hergelést a pártelnök a háborús menet előtt.
Ki lehet az áruló? – tette fel a kérdést Kocsis Máté.
Magyarország kijelentette, hogy biztosítja Putyin számára a lehetőséget, hogy beutazzon az országba a csúcstalálkozóra.
A békemenetről egyenesen az uniós csúcsra utazik a kormányfő.
Drón - és rakétagyárak semmisültek meg.
Ronaldo nagy álma, hogy szeretne egyszerre pályán lenni a fiával a portugál válogatottban.
Érdekesség, hogy Ippolito korábban már a fiatal Al Pacinót is életre keltette.
A súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Z. Zsolt cégcsoportján keresztül hosszú évek alatt összefonódott ellenzéki kerületekkel és politikusokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.