Vitára hív Orbán Viktor
Minden ok megvan a magabiztosságra: az elmúlt tíz év építkezésének eredményeként eljutottunk oda, hogy nem a Fidesznek van szüksége a néppártra, sokkal inkább fordítva.
Minden ok megvan a magabiztosságra: az elmúlt tíz év építkezésének eredményeként eljutottunk oda, hogy nem a Fidesznek van szüksége a néppártra, sokkal inkább fordítva.
Immár biztosra vehető, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke és Orbán Viktor a holnap kezdődő uniós csúcstalálkozó margóján sem találkoznak majd Brüsszelben.
Az írásban a miniszterelnök hangsúlyozta, a legnagyobb európai pártcsalád támogatottsága egyre hanyatlik, ennek oka pedig részben az, hogy az EPP egy centrista párt lett.
Bár a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata még beláthatatlan ideig (legalább a jövő év eleji EPP- kongresszusig) rendezetlen marad, a tagpártokat is megosztja az ügy, illetve annak kezelési módja.
Minden választásnál meg kell küzdeni a sikerért, az ellenfelet nem szabad lebecsülni, ugyanakkor egyelőre vészhelyzet sincs, mert nincs olyan korcsoport, ahol ne a Fidesz lenne a legnépszerűbb.
Ha egy politikus ígér valamit, majd pedig megvalósítja azt, az nem populizmus, hanem demokrácia – jelentette ki a magyar miniszterelnök Rómában.
Donald Tusk szerint, elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően.
Hiába vetették be a bölcseket, a Fidesz kemény falatnak bizonyult: lassan egy éve rágódnak azon, kizárják-e az EPP legsikeresebb pártját.
Csak szóbeli egyeztetés történt a bölcsekkel a Fidesz tagságáról – információink szerint ezt is elmondta Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) szerdai frakcióülésén Brüsszelben.
Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), mert nincs meg a magyar kormánypárt tagságának megszüntetéséhez szükséges többség a jobbközép erőket összefogó pártcsaládban – jelentette pénteken a Der Spiegel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Az amerikai elnök korábban nem kímélte ukrán kollégája stílusát.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.