Tusk náci kártyája

Nem érzi valami jól magát az EU, az Európai Néppárt és láthatóan Donald Tusk sem.

Zgrb, 2019. november 20. Donald Tusk, az Eurpai Tancs lekszn elnke az Eurpai Npprt ktnapos tisztjt kongresszusn Zgrbban 2019. november 20-n. MTI/EPA/Antonio Bat Fotó: Antonio Bat Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

First things first – mondja az angol, azaz a lényeges dolgokat kell előresorolni. Donald Tusk, a legnagyobb európai pártcsalád feje mindenesetre kijelölte a saját prioritásait: miközben százezer ember halt már meg Európában a koronavírusban és milliók fertőződtek meg, az Európai Unió pedig csak most kezd labdába rúgni a válságkezelésben, ő a Fidesszel, Magyarországgal és Orbán Viktorral foglalkozik. Mégpedig tartalmilag és stílusában is meghökkentő módon. Tusk a Der Spiegel német hírmagazinnak adott interjújából kiderül: tűkön ül már, hogy vége legyen a vírusnak.

Igaz, nem azért, hogy túl legyünk már az emberveszteségen, elkezdhessük menteni a gazdasági és társadalmi károkat. Hanem azért, hogy összeülhessen végre az Európai Néppárt, és dönthessen a Fidesz kizárásának ügyében. Tusk interjújából alighanem az a rész marad – okkal – a legemlékezetesebb, amelyben arról beszél: „Carl ­Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra.” Ám a nácikhoz csatlakozott német jogtudós és a magyar miniszterelnök párhuzamba állításának Tusk szempontjából kellemetlen logikai és erkölcsi következményei vannak. A náci kártya kijátszása („orvosi” nyelven: a reductio ad Hitlerum) ugyanis klasszikus érvelési hiba, amely meghatározása szerint „alkalmas a vitában részt vevő fél megbélyegzésére, egyúttal a figyelem elterelésére annak valódi érveiről”.

A Tusk-interjú április 16-i keltezéssel olvasható a Der Spiegel honlapján. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a vidéki magyar zsidóság gettósítása. 2001 óta ez a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja; történetesen az első Orbán-kormány javaslatára döntött így az Ország­gyűlés. Mindegy is, tisztában van-e ezzel Tusk vagy sem, mindenesetre nem jön ki jól belőle. Magyarországon százával, ezrével élnek olyan családok, amelyek nem könyvből tanulták a holokausztot. A túlélők és leszármazottak kellemetlen, de megkerülhetetlen kötelessége, hogy hallassák a hangjukat az ilyen esetekben; köszönet Petri Lukács Ádámnak, hogy a Mandineren már megtette ezt. „A hitleri jogrend kialakításához is hozzájáruló tudóssal egy mondatban említeni valakit, az nem túl kódolt nácizás… Orbánnak – az ember már unja leírni századszor – soha semminemű afféle megnyilvánulása nem volt, ami ilyen állítást megalapozottá tehetne, ellenben sokszor jelezte, hogy zéró toleranciát tanúsít minden antiszemita megnyilvánulással szemben, a magyarországi zsidó élet a reneszánszát éli, és ezt hozzám hasonlóan sok büszke magyar zsidó tanúsíthatja”, írja.

Tusk elsősorban őt magát minősítő mondata egy hét elteltével azzal került ismét előtérbe, hogy a Fakt varsói lap a címlapján, mégpedig magyarul, Barátainknak, magyaroknak címmel közli főszerkesztőnőjének a két nép barátságát féltő cikkét. A lap honlapjára kattintva más ismerős érzés is eltölthet bennünket: a HVG szerkesztője mosolyog ránk, aki – hogy felbolydult a világ! – lengyel nyelvű cikkében szintén ezt a barátságot félti, Schmidt Mária ármánykodását sejtve a háttérben. A Fakt szerint az a lényegesebb, hogy Tusk nagyapja az SS avagy a Wehrmacht soraiban tett-e eleget sajnálatos kötelességeinek. Szerintünk az a lényegesebb, hogy a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt elnöke mit állít a 2010 óta minden választást megnyert magyar miniszterelnökről. Előre kitervelten, politikai nyereségvágyból, már a vírus utáni világra gondolva.

Mégis rövidlátó kicsinyességgel. Ugyanis a magyar és a lengyel nép a középkorig visszavezethető, történelmi sérelmektől kölcsönösen mentes barátsága köszöni, jól van. A vírus ellenben tombol. Nem érzi valami jól magát az EU, az Európai Néppárt és láthatóan Donald Tusk sem.