– Noha a tavalyi év az európai parlamenti választásokról szólt, 2020-ban is megannyi, magyar szempontból kulcsfontosságú kérdés kerül terítékre Brüsszelben. Milyen várakozásokkal tekint az új évre?
– 2020-ban még durvább formában folytatódik majd az a politikai támadássorozat, amit a magyar ellenzéki képviselők saját hazájuk ellen intéznek. A tavalyi európai parlamenti (EP-) választások óta eltelt időszak tapasztalata egyértelműen az, hogy az egyébként évek óta tartó ellenzéki áskálódás újabb szintre lépett. Tizenegy éve vagyok európai parlamenti képviselő, de engem is még mindig újra és újra meg tud lepni, hogy a radikális baloldalhoz, a radikális liberálisokhoz és a radikális jobboldalhoz tartozó magyarországi ellenzéki képviselők mennyire komoly energiákat képesek mozgósítani annak érdekében, hogy a saját hazájuk ellen politizáljanak. Az Európai Parlamentben minden uniós tagországból vannak kormánypárti és ellenzéki képviselők, így előfordul, hogy más tagállamok ellenzéki képviselői is az EP-ben támadják a saját országukat. De ha számba vesszük az összes ilyen, a saját hazájuk ellen irányuló ellenzéki támadássorozatot és politikai akciót, akkor azt látjuk, hogy azok 70-80 százalékát a magyar ellenzéki képviselők szervezik Magyarország ellen. Az elmúlt hónapokban egyértelműen kirajzolódott, hogy mi a mesterterve az ellenzéknek: mindenáron azt akarják elérni, hogy 2020-ban újabb, az általuk kitalált és mantrázott hazugságokra alapozott eljárás induljon Magyarország ellen a 7. uniós cikkely szerint.
– Az EU vezetésében bekövetkezett garnitúraváltás mennyire könnyít a helyzeten? Korábban óvatos optimizmust emlegetett Ursula von der Leyen bizottsági elnökségével kapcsolatban.
– Azt gondolom, hogy a megelőlegezett bizalom továbbra is kijár a bizottság új elnökének – aki egyébként az első női vezető ezen a poszton –, ahogyan az új biztosi testületnek is. Ma már letagadhatatlan, hogy a bevándorlás hosszú távon is a legsúlyosabb probléma marad Európában. A jelenleg is folyamatosan növekvő migrációs nyomás és az elmúlt évek elhibázott uniós politikája elkerülhetetlenné teszi a probléma kezelését. A bizottság ugyan egyelőre óvatosan nyilatkozik a hamarosan bemutatásra kerülő migrációs jogszabálycsomagjáról, de óvatos bizakodásra ad okot, hogy a bevándorlásellenes országokat eddig hangosan és agresszívan támadó szereplők közül többen egyre csendesebbek. Azok, akik nemrég még egymásra licitálva hangsúlyozták a Willkommenskultur szükségességét, manapság már az unió külső határai megvédésének fontosságáról beszélnek – ez egyfajta fordulatot jelez. A legnagyobb kihívást jelenleg abban látom, hogy az elmúlt években illegális bevándorlók milliói özönlöttek Európába, és többségük – akik végül nem váltak jogosulttá menekültstátusra – illegálisan tartózkodik az unióban. Nekik egy átfogó kitoloncolási program részeként el kell hagyniuk Európát.