Juncker jövő héten várhatóan ismét munkába áll
Sikeres műtétjét követően jövő héten folytatja munkáját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – közölte a brüsszeli testület egyik szóvivője pénteken.
Sikeres műtétjét követően jövő héten folytatja munkáját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – közölte a brüsszeli testület egyik szóvivője pénteken.

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint akár már ma lezárható lenne a Magyarországgal szemben folytatott jogállamisági eljárás.

Nagy feltűnést és vihart keltett, hogy az új Európai Bizottságnak lesz olyan biztosa, aki az európai életmód (European way of life) védelmezéséért fog felelni.

A magyar kormány szerint a stabil hazai makrogazdasági és költségvetési folyamatok mellett ahogy eddig, ezt követően sincs szükség semmiféle kiigazításra, megszorításra – közölte a Pénzügyminisztérium.
A tervezetthez képest egy hónap késéssel, december 1-jével állhat munkába az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság, amennyiben az Európai Parlament jövő szerdán Strasbourgban megszavazza a testületet.

A hitelminősítő ezzel immár sokadik azon nemzetközileg meghatározó intézmények sorában, akik az utóbbi időben feljebb srófolták országunk bruttó hazai termékének gyarapodási kilátásait.

Pócza István kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta: alapvető elvárás, hogy minden biztos kormánytól és más külső befolyástól függetlenül végezze a munkáját. Ezzel szemben viszont például Frans Timmermans meghallgatásán nem kérték, hogy írásban határo
Várhelyi sorsa azután vált kérdésessé, hogy múlt héten az EP külügyi bizottságának baloldala – a hazai ellenzékkel kiegészülve – nem találta elég függetlennek az aspiránst, így ráadáskérdéseket tettek fel neki.

Az reményét fejezte ki, hogy az új uniós bizottság hamarosan elkezdheti munkáját, amely majd egybeesik minden magyar ember érdekével is.
Az Európai Bizottság felszólító levél elküldésével kötelezettségszegési eljárást indít Nagy-Britannia ellen, mert még mindig nem jelölte meg az új uniós bizottságba szánt biztosjelöltjét – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.

Egy időre teljesen leáll a brit prémiummárka gyártása, a villanyautókkal képzelt jövő pedig kérdéseket vet fel.

The opening of the M4 section marks another milestone in country's development.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.