Von der Leyenre várva
Hajdanában, amikor egyetemünk tudományos bizottságának ifjú titkára voltam, egy professzorunk arra hívta fel a figyelmemet, hogy minden változik, de a buli örök.
Hajdanában, amikor egyetemünk tudományos bizottságának ifjú titkára voltam, egy professzorunk arra hívta fel a figyelmemet, hogy minden változik, de a buli örök.

Mondhatnánk első megközelítésben, azért lett Christine Lagarde a kiválasztott, mert olyan lehetetlen feladat vár rá, mint sokszor a gyermekes nőkre: a kör négyszögesítése.
Az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója szerint nem az Európai Unió hibája lesz, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból.
A megválasztott bizottsági elnöknek most az a feladata, hogy gyorsan felálljon az új bizottság és ne forduljon elő, hogy januárban még Juncker legyen a bizottság elnöke – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Nagy támogatottságot élvez a jobboldali belügyminiszter, Matteo Salvini migrációs politikája, ezért nem biztos, hogy drasztikus változást hoz majd az új, balra tolódott olasz kormány.

Az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, ha tagországainak száma nő, és ha integrálni tudja a határterületeit – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.

Európát számos kihívás érte az utóbbi időben, ezek száma és súlya várhatóan tovább nő. A kihívások kezelésében a legnagyobb tehertétel épp az Európai Bizottság volt.

A legutóbbi akció 2018 elején az országgyűlési választások előtti időszakra, a mostani pedig egészen véletlenül az önkormányzati választásokra esik.

Az Egyesült Királyságnak abban az esetben is rendeznie kell fennálló pénzügyi kötelezettségeit, ha megegyezés nélkül lép ki az Európai Unióból – közölte hétfőn az Európai Bizottság szóvivője.

Nem vált véglegessé az új összetételű Európai Bizottság leendő tagjainak névsora, noha informálisan hétfőig kaptak határidőt az európai uniós tagországok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.