Fontos döntéseket hoznak meg ma a parlamentben
Napirenden a jövő évi költségvetés.
Napirenden a jövő évi költségvetés.
Elfogadhatatlan a Rákosi-időket idéző, vallásellenes közbeszéd – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt.
A nagyobbik kormánypárt tükröt tart a dollárbaloldalnak.
Még amikor Spanyolországról kellett volna beszélni, akkor is Magyarország jutott a képviselő eszébe.
Ismét Magyarországot támadta a balliberális politikus az Európai Parlamentben, ezúttal a konzultációt és a plakátkampányt kifogásolta.
Napirend előtti felszólalásában két ellenzéki politikus is saját félreértelmezésből vont le következtetéseket.
Az Országgyűlésben a napirend előtt a migráció mellett a lakhatás témaköre is szóba került.
Költségvetésről, víz-közmű szolgáltatásról, adótörvényekről is tárgyal a parlament a héten.
A konzuli védelemről szóló törvény módosítását, valamint három igazságügyi tárgyú törvényjavaslatot is megvitat kedden az Országgyűlés.
A világ leggazdagabb embere a magyar miniszterelnök közösségi oldalán kommentelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új információk láttak napvilágot.
Új fázisába lép az orosz–ukrán háború.
A légitámadást gyors deeszkaláció követheti.
Telitalálatos volt a skandináv lottón.
Az EU migrációs együttműködést követel a segélyekért cserébe.
Brüsszel és Budapest utcáin is gazdák tiltakoznak az EU új KAP-terve miatt.
A miniszterelnök így érkezett a kormányülésre.
Elállatiasodott, eltakarítandó ukrán szemét nácik egyszerűen minden ok nélkül földhöz vágnak egy fiatalembert, de úgy, hogy annak nagy valószínűséggel kitört a nyaka.
Az EU migrációs együttműködést követel a segélyekért cserébe.
Brüsszel és Budapest utcáin is gazdák tiltakoznak az EU új KAP-terve miatt.
A miniszterelnök így érkezett a kormányülésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.