Tokmac az Instagramon üzente meg, hogy marad a Fradiban
A Fradi norvég támadója olyan képeket posztolt, amelyeket lehetetlen félreérteni, van még dolga az FTC-ben.
A Fradi norvég támadója olyan képeket posztolt, amelyeket lehetetlen félreérteni, van még dolga az FTC-ben.

A német szaklap a nem topligákban szereplő légiósok sorának elejére helyezte Marcel Heistert.

Az NB I harmadik helyén álló Kisvárda négy pontot szerzett a Mol Fehérvár, Ferencváros duó ellen.

A Ferencváros nem találta a ritmust januárban, és az edző szerint van ok az aggodalomra az Eb előtt.

A Ferencváros kihagyott egy tizenegyest, majd a Kisvárda szerzett vezetést, ám a címvédő tudott egyenlíteni.

Belgiumban hétfőn ér véget az átigazolási időszak, addig meg kell egyezni a Ferencvárossal.

Ferencvárosban a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Még a BLM szoborbizottság égető munkáját is felfüggesztették, hisz kémet neszeltek a kerületben.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség politikai államtitkára szerint politikai tisztogatásról van szó.

A meccs előtti napon megbeszélték, hogy a játék és egy gól lenne a legszebb a születésnapra.

A Fradi az első győzelmét aratta ebben az évben, és ezzel lehűtötte a Mol Fehérvár reményeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.

Magához tért a meggyilkolt német férfi megkéselt felesége a kórházban.

Folytatódik a miniszterelnök országjárása.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.