A korábbi fradista válogatott játékos hazatért, a Honvédnál folytatja
A pécsi illetőségű játékos korábban a Ferencváros színeiban játszott az NB I-ben.
A pécsi illetőségű játékos korábban a Ferencváros színeiban játszott az NB I-ben.

Lecsaptak az egyenruhások a Mester utcában késelő társaságra, Sz. Rafaelt emberölés kísérlete miatt hallgatták ki.
Emily Bölk egyedül kevés volt az Esbjerg ellen.

Nerea Pena a Fradi, Nycke Groot a Győr ellen játszik a hétvégén a női kézilabda BL-ben.

Emily Bölk lényegesen jobb formában játszik mostanában, mint tavaly ősszel.
A felkészülési meccsen már megszerezte első góljait a Berlinből Székesfehérvárra érkezett játékos.

Kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa kilencedik és tizedik fordulójának párosításait.

A fegyverét használó rendőrtiszt ellen nem emeltek vádat – azt tette, ami a kötelessége volt.

A szünetben még kettővel vezettek a románok, a végén néggyel nyert a Ferencváros a CSM București ellen.
Varga Roland hat év után távozik a Fraditól, míg az MTK-tól Gera Dániel és Katona Máté igazolt a címvédőhöz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.