Bűncselekménnyé válhat a drag show-k látogatása Floridában
A kormányzó azt fontolgatja, hogy egy olyan törvényjavaslatot nyújt be, melynek értelmében megtiltanák, hogy kiskorúak részt vegyenek ilyen rendezvényeken.
A kormányzó azt fontolgatja, hogy egy olyan törvényjavaslatot nyújt be, melynek értelmében megtiltanák, hogy kiskorúak részt vegyenek ilyen rendezvényeken.

A Kommunista Kiáltvány szerzőjét az egyetem „filozófusnak, radikális közgazdásznak és forradalmi kritikusnak” tartja.

Az iskolai tanácsadó szerint identitászavarra vezethető vissza a lány tette, amit azonban titkoltak a szülők elől, ezért ők beperelik a tankerületet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.