Karácsonyék nem képesek saját büdzséből gazdálkodni
Továbbra is az államtól vár pénzt a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés.
Továbbra is az államtól vár pénzt a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés.
Tarlós István egyszerűen badarságnak nevezte a korábbi tanácsadójának tulajdonított állítást.
Az MKB Bank kínálatában is elérhetők lesznek a Széchenyi Kártya Program konstrukciói.
Eredményesen lépett fel a beruházási pályázatok megmentése érdekében az Agrárminisztérium, a jelenlegi adatok szerint a Vidékfejlesztési programon belül a korábban becsültnél jóval kevesebb projekt hiúsult meg.
A bevándorláspárti milliárdos a magyar ellenzék programját visszamondva, az önkormányzatokat nevezte meg a nemzetállami kormányokkal szembeni ellenállás terepeként.
Budapest ellenzéki főpolgármesterének Facebook-bejegyzése arra utal, hogy a városrészek nem lakosságarányosan részesülnek majd az Egészséges Budapest program pluszpénzeiből.
A családbarát szülészetek fejlesztésére, összesen 3.3 milliárd forintot biztosított a kormány 53 intézménynek az erről szóló pályázat keretében – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztere.
Már az idén piacra kerültek azok a hajtatott zöldségek, amelyeket a vidékfejlesztési program által biztosított forrásból valósítottak meg a gazdálkodók.
Az ügyészség kényszerítés bűntette miatt nyomoz Karácsony Gergely múlt héten felbukkant botrányos hangfelvétele kapcsán. Az ügyben tett másik feljelentést jelenleg a NAV vizsgálja.
Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentumban Hohn Krisztina (LMP) azt firtató kérdésére válaszolt, hogy tervezi-e a kormány a háziorvosi praxisnormatíva emelését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő magyar csapat nagy előnyt adott le francia riválisával szemben.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
A cikkből kiderül, pontosan hol és miért.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.