Lackner Csaba a forrásunkat is beperelte

Lackner rágalmazási pert indított egy lapunknak is nyilatkozó építési vállalkozó ellen.

2020. 08. 13. 6:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

K. G. építési vállalkozó, aki 2015-ben alvállalkozóként újította fel a kispesti Almavirág teret. A férfi 2019 nyarán feljelentést tett a rendőrségen, mivel állítása szerint a projektből kétmillió forintnyi kenőpénz landolt Lackner Csabánál, az MSZP akkori önkormányzati képviselőjénél. A vállalkozó még a kispesti hangfelvételek nyilvánosságra hozása előtt fordult lapunkhoz történetével, később részletesen nyilatkozott a Hír TV-nek is, ezért indított ellene rágalmazási pert Lackner Csaba. Az MSZP-ből kirúgott képviselő a lapunk birtokába került bírósági iratban azt állítja, hogy sosem egyeztetett K. G.-vel az Almavirág tér felújításáról, valamint nem is kapott, nem is kért pénzt a projekt kapcsán. A beadvány szerint Lackner sérelmezi, hogy többen is arra utaltak a történet nyilvánosságra kerülése után, hogy a jövőben lehetőleg „csak fenntartásokkal kívánnak vele együttműködni”.

Lackner Csaba ex-MSZP-s kispesti önkormányzati képviselő fehér port szárít egy ventilátor előtt.

Nem ez az első eset, hogy a kispesti korrupciógyanús ügyekben érintett szereplők megpróbálják jogi úton megfélemlíteni azokat, akik az ügy bizonyos aspektusaira próbálják felhívni a nyilvánosság figyelmét. Korábban Paróczai Anikó momentumos képviselőt rabosították, aki Kránitz Krisztiánnak, a helyi vagyonkezelő igazgatójának spanyol villájáról tett közzé adatokat. Paróczai egyébként azt állította, hogy ő találta meg az ingatlant, ám a rendőrségen tett vallomásában elismerte, hogy a Magyar Nemzetből származnak az információi.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.