Most a messiásról áradozik
Csontig, ahogy kell.
Csontig, ahogy kell.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene, fegyházbüntetést és vagyonelkobzást indítványozva.
A férfi büntetett előéletű, többszörösen visszaeső bűnöző.
A csalássorozatban okozott kár több mint kétmilliárd forint.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt több személy ellen, akiket különösen jelentős anyagi kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolnak.
Nincs esélye a szökésre.
Áron alul adtak el egy céget.
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője kiemelte, van ügy, a Városházát valakik el akarták adni.
A Veszprémi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Az őrök ütötték a vendégeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.