Amint arról már lapunk is beszámolt, vádiratot nyújtott be négy ember ellen az ügyészség a Városháza-botrányként elhíresült ügyben – derült ki a Fővárosi Főügyészség lapunknak adott válaszából. Mint megkeresésünkre írták, a vádirat lényege szerint egy férfi tagja volt egy ingatlanforgalmazással is foglalkozó cégnek. A férfi 2020–2021-ben több, ingatlanközvetítéssel foglalkozó személlyel, illetve ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal folytatott tárgyalásokat.
A megbeszélések során azt állította, hogy a fővárosi önkormányzatnál és a fővárosi vagyonkezelő cégnél vezető beosztásban, döntéshozó pozícióban lévő személyekkel áll kapcsolatban. Arra hivatkozott, hogy el tudja intézni, önkormányzati ingatlanok értékesítési pályázatait személyre szabottan írják ki, és a pályázaton mindenképpen az érdeklődő – neki fizető – pályázók nyerjenek. A férfi mindezért cserébe jogtalan előnyként az ingatlanok vételárának tíz százalékát kérte a saját részére. A vádlott a pályázatokkal kapcsolatosan az önkormányzat részéről eljárási jogosultsággal nem bírt – írta az ügyészség.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!