Jó hír a magyar diákok teljesítményéről
Az Oktatási Hivatal közleménye szerint kiegyensúlyozottan teljesítettek a magyar diákok a TIMSS-mérésen.
Az Oktatási Hivatal közleménye szerint kiegyensúlyozottan teljesítettek a magyar diákok a TIMSS-mérésen.
Az ukrán–magyar határszakaszon 5922-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4520-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Részletek a cikkben.
Reagált a III. kerületi önkormányzat az óbudai korrupciós botrány ügyében tartott akcióra. Mindeközben kiderült, sztárügyvéd védi Kiss László polgármestert.
A társaság közölte, hogy a nehéz külső körülmények mellett ismét megmutatkozott a szinergiák kihasználásának fontossága.
Közleményt adtak ki.
Lehull a lepel.
Az ukrán–magyar határszakaszon 6467-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 6213-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Az átfogó belvárosi razzián hatszáznál is több embert igazoltattak.
Mint írják a közleményben, bár nem az ő dolguk, de azért felmerült pár kérdésük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.