Befolyásos lázadó gerillavezérrel végzett a kolumbiai hadsereg
A ragadványneveken ismert gerillafőnök a kolumbiai hatóságok szerint súlyos terrorcselekményért is felelős.
A ragadványneveken ismert gerillafőnök a kolumbiai hatóságok szerint súlyos terrorcselekményért is felelős.

A gazdagok betegsége, így nevezték először Brazíliában a koronavírust, miután főként európai vakációjukból hazatérő, jómódú brazilok hurcolták be a kórt. A járvány azonban nem válogatott, a favelákban is megjelent.

Kolumbia az ország utolsó harcoló gerillaszervezete, a magát Nemzeti Felszabadító Hadseregnek (ELN) nevező milícia vezetőjének kiadását kéri Kubától – jelentette be helyi idő szerint szerdán a kolumbiai kormány.
Merényletet hiúsítottak meg a kolumbiai hatóságok, amelyet a latin-amerikai ország egykori gerillaszervezetét irányító Rodrigo Londono ellen akartak elkövetni olyan gerillavezetők megrendelésére, akik nem ismerik el a fegyveres szervezet és a kormányzat k
Megöltek egy polgármesterjelöltet, öt másik emberrel együtt Kolumbia délnyugati részén, a politikai gyilkosságot a kormány hétfői közleménye szerint az egykori FARC gerillaszervezet ismét fegyvert fogó tagjai követhették el.
Kolumbia elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenleg is aktív bűnszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg harcosai védelmet kapnak a válság sújtotta chávista országban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.