Magyar–török együttműködés: Győrben készülnek majd a honvédség Gidrán harcjárművei
A Gidrán Páncélozott Járművek Kft. nevű magyar–török vegyesvállalat megalapításához szükséges dokumentumokat írtak alá.
A Gidrán Páncélozott Járművek Kft. nevű magyar–török vegyesvállalat megalapításához szükséges dokumentumokat írtak alá.

A beruházást követően hamarosan megkezdődik a magyarországi harcjárművek gyártása is.

Jövő év végéig még negyven ilyen négykerék-meghajtású török alapjármű érkezik Magyarországra.

Később a török hadiipar élvonalbeli járművének fő elemeit is a somogyi megyeszékhelyen gyártják majd, és a teljes összeszerelésük is itt történhet.

Török gyártású speciális páncélozott harcjárművek állnak hadrendbe a tatai lövészdandárnál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Erre a gaztettre nincsenek szavak.

A következő két évben csaknem nyolcmilliárd forintot kellene a fővárosnak a felüljárók karbantartására költenie.

Szentkirályi Alexandra szerint csak az odafigyelés hiányzik.

A nem túl körültekintő elkövető egy korábbi sérelmét akarta így megtorolni.

„Az orosz vagyon elkobzása destabilizálhatja a globális pénzügyi rendszert.”

„Ez egyenértékű a párt betiltásával.”

A stratégiai felkészülés megtörtént.

Hungary's Prime Minister Viktor Orban says this is something worth fighting.

A két év múlva megvásárolható GR GT V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő hibrid hajtása 320 km/h-s végsebességet tesz lehetővé.

Egy helyett, két szolgáltató fogja vinni az utasokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.