Orbán Viktor Gurmai Zitának: Isten hozta a béketáborban!
Legyen minél hamarabb tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások – szorgalmazta a miniszterelnök.
Legyen minél hamarabb tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások – szorgalmazta a miniszterelnök.
A gyermekvédelmi népszavazás évfordulóján provokált Gurmai Zita.
A Gyurcsány-párti Rónai Sándor Eva Kaili bizalmi embere, amit az is bizonyít, hogy Kaili egy szűkkörű rendezvényre is meghívta Rónait.
Nem hisz az ember a szemének.
Karácsony Gergely mellett Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Gurmai Zita szocialista politikus is az LMBTQ-közösség jogaiért emelt szót.
Gurmai Zita szerint ez jelentené a megoldást az ágazat problémáira.
Előválasztási vesztesek is juthattak mandátumhoz.
Az államtitkár elmondta, a kormány tárgyalt a balatoni partszakasz megmentéséért
– Nem szégyen, ha valaki az életét csak a gyermekeinek és a családjának szenteli. Ne vegyük el ezt a jogot a magyar nőktől, adjuk meg nekik a választás szabadságát! – mondta a miniszter.
Völner Pál emlékeztetett, hogy a kormány a krízisközpontok számát 12-ről 20-ra növelte, és szigorította a büntető törvénykönyvet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kerület azóta van mélyrepülésben, hogy baloldali városvezetés irányítja.
Dánia szankciókat fontolgat Izrael ellen.
Miközben Zelenszkij a magyarokat fenyegeti, a főpolgármester ukrán színekbe öltöztette Budapestet.
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.