„Két milliméteren múlt az életem”
Apáthy Gabriella verőfényes napsütésre emlékszik, arra a tavaszi, sárgás blézerre, amit akkor viselt, és amit a gumilövedék okozta sebből ömlő vér miatt aztán ki kellett dobnia.
Apáthy Gabriella verőfényes napsütésre emlékszik, arra a tavaszi, sárgás blézerre, amit akkor viselt, és amit a gumilövedék okozta sebből ömlő vér miatt aztán ki kellett dobnia.
Elégedetlenek a DK-s szimpatizánsok Márki-Zay Péter győzelmével, akad, aki nem ismeri el miniszterelnök-jelöltnek, mások a jövő évi szavazástól is távol maradnának. Zűrzavar a legnagyobb baloldali párt köreiben.
A politikus szerint az új miniszterelnök-jelölt a baloldali érdekeket szolgálja.
Bár Karácsony kiesett, Márki-Zay pedig beesett, a lényeg, hogy a show folytatódjon tovább – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha a magyar baloldal támogatja is a tervet, a kormány ellenáll a rezsiárak növelésének.
Az ember azt hinné, hogy a méretes előválasztási pofon nyomán bujdosónak állt, netán a Dunának ment Jakab Péter ex-miniszterelnökjelölt-jelölt. De nem!
Most már akkor mégsem történt zsarolás. Ha hihetünk a csütörtöki Karácsony Gergőnek, akkor Feri mégsem zsarolta meg őt. Sem SMS-ben, sem drótpostán, sehogyan.
Karácsony szerint mégsem zsarolta meg őt Gyurcsány.
Az államtitkár szerint idősek és fiatalok, városiak és vidékiek is érezhetik a helyzetük javulását.
Nem reális, hogy a választások előtt bármelyik párt kiugorjon a kényszerkoalícióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mit nyújtanak ezek az utak, és mennyire népszerűek?
Zenei sokszínűség és közösségi élmény Pécs utcáin, a Zeneszüret fesztiválon
Peti, süllyed a hajó!
Szoboszlai napra pontosan 16 évvel a mostani magyar–portugál előtt kísérőfiúként igyekezett Ronaldo közelébe kerülni.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
A Tisza Párt 15, 22 és 33 százalékos kulcsokkal vezetné be a progresszív adózást.
A cél, hogy megfékezzék a kisgyermekek körében tapasztalt digitális függőséget, és a visszafordíthatatlan károkozást.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
A cél, hogy megfékezzék a kisgyermekek körében tapasztalt digitális függőséget, és a visszafordíthatatlan károkozást.
Hisztérikus igyekezetének azonban az lett a következménye, hogy csak legelvakultabb hívei gondolják ezek után is Orbán Viktor komolyan vehető kihívójának az önimádó demagógot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.