A szálakat továbbra is Gyurcsány mozgatja
Karácsony Gergelyt egy szempillantás alatt vette le a sakktábláról Gyurcsány Ferenc, mert a budapesti főpolgármester népszerűtlensége a fővárosban is szemmel láthatóvá vált.
Karácsony Gergelyt egy szempillantás alatt vette le a sakktábláról Gyurcsány Ferenc, mert a budapesti főpolgármester népszerűtlensége a fővárosban is szemmel láthatóvá vált.
Karácsonynak nem sikerült folytatni a Tarlós-időszakban elkezdett fejlesztéseket.
Amit a baloldali előválasztás második fordulójaként előadnak nekünk az Orbán-fóbiások, azon már nevetni sem lehet önfeledten.
Az idő mindent megszépít. A rendszerváltás koráról faggatta az egykori országgyűlési képviselőt Mészáros Nóra és Stefka István.
Macsotai Gergelyt ártatlanul verték össze az egyenruhások, és még eljárás alá is vonták 2006 őszén.
Egyre több 2010 előtti politikus tűnik fel Dobrev Klára környezetében. Mindeközben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy lejárató kampányt folytat a másik ellen.
A lényeges ügyekben Gy. Németh úgyis megmondja, Ferinek mi az elvárása, Karácsony kabinetfőnöke meg majd megtartja a sajtótájékoztatókat. Már ha lesznek.
Magyarországon a hatályos alaptörvény, illetve a jogszabályi környezet miatt az úgynevezett előválasztás eredménye gyakorlatilag semmit nem számít.
Kapaszkodjanak meg!
Az lenne a szerencsés, ha a suszter maradna a kaptafánál, vagyis ha Karácsony hagyná a fenébe a politika háza táján való „kolbászolását”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mit nyújtanak ezek az utak, és mennyire népszerűek?
Zenei sokszínűség és közösségi élmény Pécs utcáin, a Zeneszüret fesztiválon
Peti, süllyed a hajó!
Szoboszlai napra pontosan 16 évvel a mostani magyar–portugál előtt kísérőfiúként igyekezett Ronaldo közelébe kerülni.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
A Tisza Párt 15, 22 és 33 százalékos kulcsokkal vezetné be a progresszív adózást.
A cél, hogy megfékezzék a kisgyermekek körében tapasztalt digitális függőséget, és a visszafordíthatatlan károkozást.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
A cél, hogy megfékezzék a kisgyermekek körében tapasztalt digitális függőséget, és a visszafordíthatatlan károkozást.
Hisztérikus igyekezetének azonban az lett a következménye, hogy csak legelvakultabb hívei gondolják ezek után is Orbán Viktor komolyan vehető kihívójának az önimádó demagógot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.